Gerecsében jártunk

Fényképalbum

Péntek Délután kellemes hóesésben járjuk a várost, veszünk konzerveket, (ó az a hideg pacal) vörösbort, zsemlét csak keveset, sprotnit. Egy idő után a hidegre való tekintettel mint Micimackó beültünk mi is egy hosszúlépésre s miközben testünk, lelkünk fölfrissült elővettük a térképet és kerestük hova is megyünk holnap !?

Gerecse hegység: Komárom megyében a Dunántúli-középhegység részét képező, mintegy 800 km² nagyságú Gerecse, mely szigetként emelkedik ki a hegységet körülvevő magyar Ruhr-vidéknek is nevezett ipar és bányavidékből. A hegyek között eróziós völgyek, sziklás hegyoldalak és az alacsonyabb részeken szelíd löszhátak teszik változatossá az ország egyik legszebb (melyik nem az a helyes megoldást beküldők között száműzetési és hontalansági igazolványokat sorsolunk ki) tájegységet, melyet helyenként nehéz elválasztani a Vértes és a Pilis-hegységtől.

A Gerecse 400-600 m magas, kisebb-nagyobb rögök egymáshoz kapcsolódó sorozatából áll. Legmagasabb pontja a 634 m magas Nagygerecse. A hegység legidősebb, legjellemzőbb kőzettípusa a dolomit és a dachsteini mészkő. Mindkét típus a földtörténeti középkorban, a mezozoikum triász időszakában képződött.

Eddig tartott a lexikon és most nézzük mi jutott e nélkül eszünkbe Gerecse hát az meg hol van? Valahol Tatabánya és Dorog között. Ja a Turul és még van ott valami? Nekem laknak ott rokonaim az öcsém minden nyáron ott volt Mogyorósbányán. És milyen ott a kocsma?: érkeztek egymásután a kérdések. És bizony be kell vallanom nekem is csak egy régi kirándulás emléke ugrott be: tél volt elmentünk megnézni Samut Vértesszőlősön (mondtam milyen nehéz lehatárolni a Vértesről) majd visszafelé kerültünk egyet Tatabányának jól szétáztunk, szétfagytunk és a tatabányai - még a régi – vasútállomáson melegedtünk a vaskályhánál.

Este néhány utolsó telefon Zoltán, Index , Balázs akkor holnap találkozunk ! Végül összepakolni a csomagot - minden túrázó - rémálma mit vigyek nem lesz túl kevés, nem lesz túl sok, na most már mindent beraktam, te jó ég akkor ez meg mit keres még itt na most már csak be kell csukni de ki fogja megemelni és mindezek után még arra a borzasztó korai időpontra be is kell állítani az ébresztő órát, hu kész!

Reggel (na ez túlzás inkább hajnal) Zorán kelj mán fel indulunk! Biztos?

A bóbiskoló portást felkelve máris az utcán, na lassan virrad friss ruganyos léptekkel irány a buszpályaudvar közben Balázs telefonál – én inkább Rátótón szállok fel – na majd meglátjuk -. Fel a buszra –Dorogig kérek Ennyi!!??MN – elfoglaljuk a hátsó traktust. Nekilódulunk, felkel a nap, na már túrázunk! Balázs tényleg felszáll Rátótón vidáman újságolja elnézte az órát és fél négykor már fél ötöt érzékelt (FIGYELEM erre még visszatérünk) és ennek megfelelően igyekezett is az indulással csak az ajtóban találta meg az elveszett órát. A busz szalad a Gerecse közeledik, a busz áll a Gerecse nem közeledik ez utóbbi gyakran és kitartóan ismétlődik.

Végre egy rövid Tatabányai kitérő után már a Gerecsében jártunk, a térképet tanulmányozva érdemesnek tűnt nem elmenni Dorogig, hanem még a táti elágazás előtt leszállni és a kékjelzésen elsétálni Mogyorósbányáig. Az elhatározást tett követte, szóltunk a sofőr úrnak aki bele is egyezett a megállásba, de valamely belső ösztöneitől vezérelve nem tudta felfogni, mi a túrát miért nem az első falusi kocsmában akarjuk elkezdeni ezért biztos ami biztos ott rakott ki (+3 km és 3 Unicum). A kirándulás ezennel elkezdődött az egészségetekre!

A faluból vidám, harsogó napfényben keltünk útra, Bár a hófoltok, amelyek lépten, nyomon tarkították a környező hegyeket kissé mást mondtak mint a naptárban szereplő Sándor, József, Benedek. A kiváló minőségű (második vagy első világégésben szerzett sebeket viselő) aszfaltúton hamar elérkeztünk ahhoz a pontig ahol tulajdonképpen indulni is akartunk. Helybéli útbaigazítás után a pincesorok felé vettük az irányt amelyek még sajna a zordidő miatt nem találtak értő gazdára aki beinvitálta volna a megfáradt utazókat és dicsekvésképpen megkóstoltatta velük (velünk) a páratlan szamorodnit és a héthatárban párját sem lelő rizlinget is. Felkapaszkodva a pincesor tetejére a Dunakanyar szokatlan szögből kínált látnivalót bár a kék jelzés szerintem rossz irányba kanyarodott ezért (és a további emelkedők elkerülése végett) más utat kerestem kicsiny csapatunknak („Béla ezért még megdöglesz” Zorán) Az általam kereset ösvény hamar elenyészett így kiváló alkalom nyílt a környék botanikai nevezetességeivel való ismerkedésre:

A Gerecse napos, déli, keleti és nyugati kitettségű mészkőlejtőin a barázdált csenkesz, a lappangó vagy törpe sás az uralkodó és jellemző gyepalkotó növény. Sok helyen tömeges a csinos árvalányhaj. Jellemző növény még a téglaszínű lednek, a közönséges cickafark, a hengeres peremizs. Színpompás tavaszi virága az apró nőszirom (Iris pumila). A másik kora tavaszi virágnak, a leánykökörcsinnek (Pulsatilla grandis) még nyomát sem láttuk. Dolomit alapkőzeten a Festuca sulcata helyett egy másik csenkeszfaj, a deres Csenkesz egyik változata a Festuca glauca ssp. Palens jelenik meg. Szintén nem messze található innen a botanikusok egyik legféltettebb kincse, a Sadler-husáng vagy magyarföldi husáng (Ferula Sadleriana) mely a Nagypisznice elhagyott kőfejtőin nő.

Bár Zorán ezt egy kicsit másként foglalta össze: Marha szúrós ez a susnyás!

Egy félórányi kaptatás után mégiscsak felkeveredtünk a csúcsra ziháló tüdővel tekintettünk szét a megkapó erejű panorámára. Nyugat felé a Nagygerecse komor sziklás hóval fedett sziklái délnek szelíd lankák és a Vértes nyúlványai Északnak már a Tátra kéklő csúcsai míg keletre a Dunakanyar és közepén az Esztergomi Bazilika kupolája. Mivel az idő már délfele járt jobbnak láttuk lepakolni itt és szépen megebédelni, melyet természetesen a zord időre való tekintettel egy palack egri bikavérrel tettünk teljessé. Két kilométer ereszkedés után leértünk Mogyorósbányára. A faluban bennszülöttekkel való egyeztetés után megtaláltuk az egyetlen kocsmát mely kitűnő helynek tűnt abból a célból, hogy bevárjuk az egyesületet. A kocsmáros igen fáradtan támasztotta a pultot és álmos tekintettel szemlélt minket az egyetlen vendégeket. Próbáltuk vigasztalni, - nemsokára nagyobb társaságot várunk ide a dél körüli busszal -. Hányan lesznek hárman? Ironizált a kocsmáros de ekkor egy csapásra minden megváltozott; hirtelen húsz ismerős arc kezdte faggatni az akkor már cseppet sem álmos – inkább riadt – kocsmárost milyen sör van? Kávé? Mivel megy a csocso asztal. A viszontlátás örömét számomra az a mód tette felejthetetlenné, ahogy az egyesület tagsága az előző téli túrámról megemlékezett (-elnézést van száraz zoknija?) ezúton is szeretném megköszönni a gyönyörű és teljesen száraz zoknit.

A testi lelki töltekezést befejezve búcsút vettünk a mogyorósbányai Kakukk étteremtől és az észak déli völgyben elindultunk Bajót felé. Eleinte egy kis zavar támadt a futballpályák völgyek, utak, és azok térképen elfoglalt helyének a mi elhelyezkedésünkhöz való viszonyával, de a klasszikus akinél a térkép az elöl megy és bízunk benne (egy darabig) megoldás most is bevált. Bajótra érkezésünk előtt súlyos döntéseket kellett meghozni ugyanis aki itt nem indul hazafelé az már kénytelen lesz az éjjelt a Gerecsében tölteni. Az egyesület alelnökének sikerült rávennie Nórát, hogy maradjon (Az Isten szerelmére kér, hogy maradj itt).

A sikeres meg és rábeszélések hatására Bajótón csak három embert vesztettünk és töretlennek nem mondható lendülettel (mivel Zoltán hátizsákjából kizuhant egy üveg és teljes tartamával szétterült az aszfalton) tovább indultunk. Az út újra csak dél felé vezetet vagy három kilométeren keresztül mikor végre valódi turistajelzésre léphettünk. Mindezek előtt tekintettel az órák igen gyors járására előreszóltunk a turistaházba, hogy egy kicsit lehet hogy késni fogunk, de a söröket tartsák hidegen. Az erdőbe érve már látszott a tél igen csak itt van, mindenfelé behavazott táj fogadott és valahogy mindig emelkedő, útközben jó pár helyen megtréfált az erdészet vidáman elhelyezett vadkerítéseivel és alig használható létráival. Melyeknek hatékonyságát felmérhettük amikor egy völgy alján nagy csapat őzet láttunk a kerítés BAL oldalán majd jöttünkre eltávoztak JOBBra…

Napszállta után értük el a pusztamaróti turistaházat pontosabban fogalmazva azért nem mindenki. A délutáni táv egy kicsit nagyra lett tervezve különösen, ha számításba vesszük a résztvevők egészséges életmódról vallott véleményét, átlagos edzettségi állapotát és alkoholos befolyásoltságát szinte csoda hogy csak Szobi adta fel úgy egy kilométernyire a szállástól. (nem is volt egy teljes kilométer legfeljebb 500 méter)

A turistaház kezelője kedvesen fogadott (a mélyen tisztelt kutyájáról nem is beszélve) igazi szakmai rutinról tett tanúbizonyságot, amikor elsőként nem a szálláshelyre, hanem a picéhez vezetett és átadta a két karton aranyhordót. Bár kissé (nem is olyan kissé) elcsigázott ábrázatunkat látva megjegyezte, ami sör reggelre megmarad majd visszaveszem. Még mit nem!

A szállás minden igényt kielégített, emeletes vaságyak szürke pokrócokkal, félméteres agyagfalak és két extra: Búboskemence befűtve és egy girhes éhenkórász neveletlen macska aki azzal is tetézte botrányos viselkedését, hogy kizárólag Bélának hagyta szólítani magát.

A vacsora és az este kissé fagyosan indult de ahogy a konzervek és a sörök sorban felengedtek úgy vált egyre oldottabbá a beszélgetés. Jómagam is kezdetben elpilledtem de hála a jó hangulatnak hamar legyűrtem fáradságomat és csatlakoztam a társasághoz. Az idő múlásával egyre csökkent az esélye, hogy mégiscsak az eredeti terveknek megfelelően kimegyünk az erdőbe és egy alkalmas helyen, az arra vállalkozók, sátorban töltik az éjszakát, bár a látszatott fenntartva még időnként felemlegettük (– te kint alszol? – miért te? - Én igen – Mert én is!)

Éjfél felé már csak egy igazán kemény mag maradt a konyhában és a maradék sör, a kemény mag nóták éneklésével töltötte az időt a sör meg csak egyszerűen fogyott. A nóták néprajzi tekintettben igen értékes műves eredeti dallamok voltak szövegeik pedig a népi költészet gyöngyszemei (Boldizsár). Az éjjel új műfajt is sikerült létrehozni a Tibeti-csángó-gerecsei népi énekelt szövegek és ritmusok gyűjteményét. A műfaj megteremtői Index az alföldi betyár Manager világát csempészte be a motívumok közé, míg  Csongor narancssárga ruhájában a korszerű szennyvízkezelést ötvözte a tibeti lámakolostorok hangulatával.

Miután már csak egyetlen doboz arany hordó konzerv árválkodott a konyhában arra a döntésre jutottunk, hogy azt hagyjuk meg holnap reggelre és most már aludjunk.

Reggel az első hang, amit érzékeltem rögtön jóleső érzéssel töltött el "ezek mind megitták!" A majdnem katasztrófa hangulatot a hátizsákok mélyén lapuló tartalékok oldották fel. Reggeli konzerveink elfogyasztása után lassú takarítás vette kezdettét (Köszönjük a résztvevőknek!). A tulaj jött visszavenni a megmaradt söröket és átvenni a szállást elismerően nézett végig az üres kartonon és a pluszban otthagyott vagy negyven üres üvegen – úgy látom volt utánpótlás is – jegyezte meg.

Amíg a szállás átadásával foglalatoskodtunk friss hózápor kerekedett és mi ebben indultunk a király kúti pihenő felé (betonút + vadkerítés + havas út + sár 6,5 km). A pihenő meglepően rendezett volt, óriási esőház padokkal, asztalokkal nagy déli fekvésű réten ált nem messze két hatalmas feketefenyőtől melyek alatt még behavazatlan füves terület volt (na ez lesz a jó éjszakai táborhely). Az esőházban találtunk némi összegyűjtött száraz fát melyekből Rudi speciális gyantáros felszerelésével másodpercek alatt lobogó tüzet varázsolt.

A tűz nyújtotta lehetőségeket kihasználva cafrangos cupákot és szalonnát sütöttünk. A reggeli kávé hiánya sokakon meglátszott valamint nem lett volna hátrányos, ha tudomásunk van arról, hogy mikor indul Héregről busz Tatabányára. Ezért egy elszántan kávébarát különítmény Nóra vezetésével elindult Héreg felé buszmegállót és kávét (kocsmát) keresni.

Mi még sütögettük a pecsenyénket és győzködtük egymást: - na ki marad itt ma éjszakára? A kezdeti három főből hamar öt lett Rudit és Szobit nem kellet igen marasztalni. De Zorán és Balázs hajthatatlannak tűnt (– tudjátok én szerdán vizsgázok igazán szívesen maradnék de…) MÉG AKKOR…

Mi is Héreg felé vettük utunkat az egyre nagyobb sárba ereszkedve. A kis falu mellet a turistaút természetesen a temető mellett érte el (nem tudom, de minden turista ösvény a temető mellet kezdődik, vagy ér véget)

Héregen megtaláltuk az előreküldött felderítő különítményt mely kiválasztotta a falu két kocsmája közül a jobbikat (Király kúti eszpresszó). A hely rögtön belopta magát szívembe zöld befűtött párkányos cserépkályhájával barátságos árú, bár csak mirelitet tartó melegkonyhájával.

Egyesületünk alapszabályában is megemlíti az egészséges életmód és a sport fontos szerepét, ennek megfelelően a füstös kocsmát kompenzálandó harcos asztalfoci bajnokságot rendeztünk. Az idő gyorsan elszaladt és alighogy találkoztunk máris indulni kell (a tatabányai busz könyörtelen). A pestre indulók eltávozása után már csak az este is maradni szándékozó öt ember és Balázsék maradtak akik a veszprémi busszal szándékoztak elhagyni Héreget. Lassan a délutánba hajlott az idő beszereztük azokat a legfontosabb felszerelési tárgyakat melyeket nélkülözhetetlennek tartottunk az éjjeli sátrazáshoz (kenyér párizsi rizling ásványvíz) és Balázsék is elindultak a buszmegállóba. Ahhoz, hogy világosba verjük még fel a sátrakat mi is el kellet hogy hagyjuk a barátságos vendéglátóipari létesítményt (azért a mielőbbi viszontlátás reményével). Hamar felértünk az immár ismerős úton a pihenőhelyig és fel is vertük a sátrakat. Kettőt alvó sátornak, míg a harmadikat (Rudiét) raktársátornak milyen bölcs előrelátás.

Épp kényelembe készültünk helyezni fáradó testünket amikor is hógolyók kezdtek záporozni az égből ˇ"ezek nem mentek haza!" Igen Balázs ismét elnézte az órát csak most a másik irányba, így egy órával később ballagtak ki az utolsó buszhoz. Tehát a harmadik sátornak is lettek lakói. Rudi ismét tüzet varázsolt amire lassan szükség is lett hisz a nap leszállt és igen csak hűvös kezdett lenni (telihold csillagok stb.) A program innét kissé leegyszerűsödött szabadtűzi konzervmelegítés természetesen kizárólag hüvelyes termékek, hogy reggelre meglegyen minden sátorban a védőgázos csomagolás. Majd vidám történetek felelevenítése a tábortűz körül állva és végül lefeküdni a sátorba, aludni azzal a kockázattal, hogy esetleg reggel arra ébredünk, hogy nem ébredünk fel brrr…

Azért mégiscsak felébredtünk Balázs és Zorán Igencsak korán Hisz ők startoltak A KORA REGGELI BUSZHOZ  (ki tudja hányadszor ismét, elkerülték és csak stoppal [egyhengeres Trabant] sikerült délután hazaérkezni el is nevezték a jobb sorsra érdemes kistelepülést Héreg == Féreg).

Mi szép lassan ébredeztünk Rudi bemutatta hogy a fagyott havas faágakat is kiválóan meg tudja gyújtani így lehetőség nyílt az átfagyott tagjaink kiolvasztására. Reggeli után sátrat bontottunk, minden vázcsőre kedves kis jégréteg fagyott ami jelezte az éjszakai füllesztő meleget.

Lefelé menet a most már igencsak ismerős úton meg állapíthattuk az éjszakai időjárás egyetlen jótékony hatását: nem volt sár; ugyanis az is megfagyott. A presszóban már ismerősként üdvözöltek bennünket a kiszolgálás is ennek megfelelő volt igyekvő, de lassú. Két óra üldögélés után már tatabánya felé zötykölődtünk a buszon néztük az elsuhanó tájat és ekkor Rudi majdnem egy közölhető mondatott ejtett ki a száján - Elég szép itt a panoráma - ekkor kapcsolt és hozzáfűzte - *♣♫☻!

Tatabánya város nevezetességeit megismerni sajnos már nem volt elég időnk, csak a vasútállomás restijében tudtunk mélyszociológiai tanulmányokat végezni. Jelentős kutatási témánk volt: hogy reagál egy szerencsejátékos alkesz lumpenproletár, ha a gépben hagyott háromszáz forintját valaki (Rudi) kiveszi. Az eredmény: - Na akkor barátocskám azonnal prezentálj nekem három százast.

És itt a délutánban a túra véget ért már csak az álmosító vonatút a keletibe de az már csak az átmenet a vacak hétköznapokba. Most egy hónappal a kirándulás után írom ezt a rövid összefoglalót és a jelenetek úgy vannak a szemem előtt mintha épp most játszódnának le, de arról, hogy mit csináltam kéthete pl. napközben gőzöm sincs mivel nem volt fontos. De az ilyen élményeket valahogy megjegyezzük szerintem azért mert fontosak!

NB

vissza az előző oldalra