bakancsosok.hu

Kizsákmányolás

Azoknak az embereknek, akiknek nehéz anyagi helyzete van, azok nem engedhetik meg maguknak, hogy nemet mondjanak a főnöküknek, mikor az extra kérésekkel áll elő. Olyan világban élünk, hogy a vezetők abban a szerencsés helyzetben vannak sokszor, hogy elvárhatnak annyi prioritást az alkalmazottaiktól, amennyit már egy jóérzésű ember sem viselne el, de van az a helyzet, mikor nem merik ezt kifejteni és belemennek mindenbe, csak nehogy elküldjék őket. Az állás Nyíregyháza és annak környékén olyan nagy kincsnek számít, hogy sokan inkább megtesznek mindent, hogy állásban maradhassanak. Az így kizsákmányolt dolgozók elveszítik azt a maradéklelkesedésüket, is a munka felé, ami még megmaradt bennük és ennek hiányában, csak robotként dolgoznak majd tovább. Ebből adódnak majd a gondok és a balesetek a későbbiek folyamán, hiszen a lelkesedés hiányában,, lankad majd az odafigyelésük és a precizitás is elvész az idő múlásával, mert a dolgozók úgy vannak vele, ha nem törődik a cég velük, akkor ők miért törődjenek a céggel, és nem tesznek majd meg mindent a vállalkozás sikeréért.